Az örök kérdés: attól válik egy zenekar ismertté, hogy a menedzserük jól végzi a munkáját vagy a menedzser csak akkor jelenik meg, amikor a zenekar már beküzdötte magát az ismertebbek táborába?
Az utóbbi meglehetősen gonoszkodó szemlélet, azt feltételezni, hogy a sok élősködő csak arra vár, hogy a banda tagjai által hosszú évek kemény munkájával létrehozott sikerért járó pénzt ők fölözzék le. Elképzelni, ahogy a médiát figyelik és mikor már feltűnően érzékelhető egy banda jelenléte, amikor már a facebookon is meggyőző a lájkok száma és a koncertre járók is egyre többen vannak, akkor megereszt egy telefont, hogy srácok, ennél sokkal nagyobb kánaánt hozok el nektek.
A srácok ilyenkor leginkább örülnek gondolkodás helyett: hiszen kinek jutna eszébe abban a mámoros pillanatban, hogy minek fizessünk egy másik embert, aki ugyanazt csinálja, mint amit eddig mi, csak neki már sokkal könnyebb lesz?
Három félét ismertem meg eddig ebből a fajtából, amikor még koncertszervező- és más bandák körül legyeskedő voltam:
1. Még annyit sem csinál, mint a banda csinált addig, amíg fel nem fogadta. TOTÁL SZÍVÁS.
2. Nincs nagy tapasztalata és szava a megfelelő körökben, csak átveszi a feladatokat. Koncertszervezés, telefonálgatás, tárgyalgatás, promózás helyett zenét és szöveget lehet írni, hangszeren gyakorolni. EGÉSZ JÓ MEGOLDÁS. Zenekara válogatja, hogy megéri-e neki.
3. Egész életében ezzel foglalkozott, ismer mindenkit, kapcsolatrendszere felbecsülhetetlen, kicsit megrázza magát és rádióban, tévében, sajtóban és a legmenőbb koncerthelyszíneken találod magad. Nem kérdés, hogy megéri-e. PERFECTO.
Bár a hármas megoldásra vágyik, a bogoz még túl kis zenekar ahhoz, hogy egy ilyen ember szóba álljon vele. Annál is inkább nem fog, mert a bogoz nem kockázatmentes - hogy miért, arról talán majd egy következő bejegyzésben -, a nagy menedzserek csak a tuti bizniszbe vágnak bele.
Térjünk vissza az elejére: akkor nincs is olyan, hogy a menedzser jól végzi a dolgát és ismertté tesz egy zenekart?
Sajnos ÉN ilyen emberrel még nem találkoztam.
De ha TE az vagy, akkor kérlek, keress minket!
Az imént olvastam egy írást - ahogy mondani szoktam - a világ általános nyomorúságáról - most épp a savanyúságáról -, ami eszembe juttatja azt a szomorú dolgot, ami még tetézi is egy kevésbé ismert zenekar gondjait: ha egy kis senki vagy nem kapod meg ugyanazt a minőségű szolgáltatást, mint ha már nagymenő vagy, hiába fizetsz azért ugyanannyit.
Nem a levegőbe beszélek, ezt tapasztaltam a stúdiózás és utómunkálatok alkalmával is: veled nem akarnak foglalkozni, utolsó vagy a sorban, neked nem akarnak eladni a boltban.
Én, aki eltöltöttem néhány évet a versenyszférában, ahol nem egy-két ezer forintokon megy a nevetséges vita, mint a zenebizniszben, nem fordul elő ilyen. Hiszen abban a pillanatban elveszti a hitelét-komolyságát-presztízsét az illető, termék vagy szolgáltatás.
Ez csak azért kapcsolódik ide, mert megkerestem nagy nevű menedzsereket is és egyikük sem mondta, hogy mennyit kér.
Nem lehet szolgáltatást vásárolni a zeneiparban?
Vajon, ha azt mondanám, hogy fizetek havi százezreket neked, ha jól menedzselsz minket, akkor is az lenne a válasz, hogy nincs már időm több zenekarra?
Mielőtt a kedves olvasó megrökönyödne, hogy meg akarom vásárolni a "szeretetét", el szeretném mondani, hogy a kedves olvasó által ismert és kedvelt zenekarok is fizetnek ugyanazért, amit én is meg szeretnék kapni.
Ugyanannyiért, ugyanannyit, nem többet.
És még csak nem is a szeretetről van szó, az benne van a bogoz dalokban és a szövegekben, amik viszont még nincsenek benne a fülekben, mert nagyon nehéz eljutniuk odáig, ezért kell mások szakértő segítsége: hogy eljussunk a közönségünkhöz, hogy eljussunk hozzád.
