Minden zenekar életében vannak jó próbák és rosszak, a bogoz sem kivétel ez alól. Az ember egy pillanat alatt elveszti a hitét, amikor átéli a rosszat: minek is csináljuk az egészet, ha nem élvezzük.
Számos ok jut eszembe, hogy ma miért nem volt jó.
Az első, semmi különleges, csak a szokásos civilizációs betegség: az ember épp nincs a topon, nincs ott fejben, mint a magyar foci, fáradt, sok volt - és lesz még - a meló próba előtt-után.
A másik, hogy türelmetlenül várjuk az első hangos koncerteket, néhány dalt agyonpróbáltunk. Ezeket egyszerűen nincs már értelme a próbaterem falain belül eljátszani, csak a közönségnek előadni.
A harmadik, hogy nem tudtunk annyi számot összerakni a koncertig, amennyit én szerettem volna, billegünk a koncertképesség határán és ezért 1-2 dalnak eléggé munkaszagúan estünk neki, csak hogy legyen elég szám. Ha pedig a dal - itt konkrétan a "pont ez vagyok én" című - még nem érett meg, de erőltetjük, csak azért, hogy legyen mit játszani, akkor megunjuk, mielőtt még megszeretnénk. Ezen persze segít az idő, a "nekem így jó" esetében is ez volt, nem akart összeérni hetekig, aztán egyszer csak jó lett.
Ha ennyi minden összegyűlik, az bizony rossz szájízű próbához vezet.
Én nagyon várom április 7-ét és 16-át, kíváncsi vagyok, hogy milyenek leszünk, hogy milyen érzés lesz mikor mi hárman együtt zenélünk a színpadon, hogy el tudjuk-e úgy játszani a számokat, ahogy szeretnénk, hogy a közönségnek át tudjuk-e adni a bogoz dalokat.
Azt hiszem, ez utóbbi a lényeg, és ha sikerül, akkor az belőlünk és a zenénkből is a legjobbat fogja kihozni. Én hallottam már, milyen az. Remélem, ti is fogjátok!
Azt hiszem, mégis viszem a szívem!